Vártam már az ötödik részt. Néztem képeket, előzetest, miegymást, mégis ez a rész valami eszméletlenül jól sikerült.

Sokan felteszik a kérdést: Miért?

Egyszerű a válasz: fogták az eddigi főszálat, szépen a háttérbe helyezték, és az eddigi mellékszálat hozták előtérbe. Bevett szokás ez a sorozatokban, de nem mindig sikerül érdekessé, színvonalassá, igényessé, na és legfőképp pontosan a történethez igazítani.

Jelen esetben Chuck édesanyja utáni kutatása álnéven előtérbe kerül az egyik legtöbb mítosz övezte karakter: John Casey. Sokat megtudtunk már az ezredesről, de itt és most igazi tanúbizonyságot tesz arról: a parancsot mindig végre kell hajtani.

Ehhez a kis titokzatos játékhoz adódik hozzá Morgan Grimes, és a maga „Hogyan is mondjam el Casey-nek, hogy a lányával randizok?” szála.

Vááááj, em, szííí... hééééé??? Nem X, hanem Y!!

Nagyon jó tudja a néző, hogy ez a két alak mindig meg tudja mozgatni a rekeszizmainkat. Most igazán kitesznek magukért. Az alapszitu, ahogy megpróbálják előadni. Az abszurditás, amilyen helyzetekbe a két karakter kerül. Fenomenális.

Ezek után nem is meglepő: a Chuck 4. évada ismét teljes évad lesz!!! Gratula

Ja és hol marad a Chuck, Sarah vonal? Ők most csak asszisztáltak, de ez a könnyed epizód elengedhetetlen volt, hisz az elmúlt részekre inkább a lelkizés, és a kevés akció volt jellemző.

Reméljük lesz még több ilyen rész.

Ritka, hogy értékelek, de most 5/5. Így tovább srácok.

Az első évad valljuk meg nem aratott osztatlan sikert. Adott volt egy irtózatosan jó alap, válogatott karakterek, mégsem tudtak belőle eddig maradandót kihozni. Az évad végére azért felpörögtek az események, az írók szépen visszanyúltak az SG-1-es vonalhoz, mert azaz Atlantis-nál is bevált.

A második évad első részét nagyon jól felvezették, bár volt szerencsém egy Season 2 előzeteshez, ami szinte minden poént lelőtt jó előre. Lényeg a lényeg, még ezekkel a háttér információkkal is sokkal többet vártam, mint amit kaptam. Az eddigi két részben kaptunk egy hatalmas nagy lelkizést. Nincs az ilyesmivel bajom, de egy évadon át azt kellett nézni, hogy van víz, van kaja, nincs víz, nincs kaja, és az ehhez kapcsolódó lelki vívódásokat. Bizakodtam, hátha kicsit háttérbe helyezik ezt az egészet és felpörgetik az eseményeket, mint ahogy az első évad végén is tették.

Destiny

Hát nem. Rush barátunk megint csak az őrült zsenit játssza. Éjszakánként sír, napközben kibírhatatlan. Deee, ő az, aki tovább görgeti a történetet, felvezetve egy jobb, akciódúsabb folytatást. Sajnos, ehhez feltétlenül topon kell lennünk az előzményekben, különben felvetül a kérdés bennünk: Ezt most hogyan??

Eli még mindig a kihasználatlan zseni. Semmibe sincs benne, teng leng, de mikor szerepet kap, akkor is csak cipekednie kell, meg futnia. Ő, aki megoldott egy olyan feladványt, amit Rush se tudott, csak teng egy high-tech cuccokkal teletűzdelt, kész rejtvény hajón.

Erre jön rá Young elborult elméje. A vezető, aki inkább tűnik már egy rossz alkoholistának, mint sem katonának, nagyobb kilengéseket produkál, mint Greer, akinek azért voltak igazán elborult pillanatai.

Szerencsére a hajó végre felfedi egy újabb titkát, de ne higgyük, hogy ez az Atlantis-hoz hasonló felvezetéseket kap. Csak a képünkbe vágják és kész. Hadd gondolkodjon az ember.

Az első 2 rész után adnék neki egy közepest, mert alapozásnak fantasztikus volt, de semmi olyat nem produkált, amivel nézőcsúcsot dönthetett volna. Még mindig sok a logikátlanság a sorozatban, nincsenek a karakterek igazán kihasználva. Ha valaki lelki vívódásokra vágyik, akkor csak ajánlani tudom, én azért több misztikumot, akciót szeretnék látni. Talán az elkövetkezendőkben.

A harmadik évad vége kicsit erőltetettre sikeredett, ezt elég sokan beismerték, elismerték, amit a nézettség is alátámasztott. Nálam megmaradt a bizalom, Charles Bartowski története már rég magával ragadott. Vagy Sarah Walker karaktere? Hmm, nehéz eldönteni. Eltelt egy nyár, a fő irányvonalat már tudhatta előre mindenki, aki látta a befejező rész utolsó 5 percét.

Chuck édesanyjáról kiderül, ő sem az, akinek gondolták a Bartowski gyerekek. Mily meglepő!

Hmmm, nem semmi felhozatal!

Ennek tudatában, és persze a millió infónak, amit közben kiszivárogtattak a készítők már le lehetett követni milyen úton-módon fog folytatódni a sorozat. A kérdés csak az volt, ezeket a mozzanatokat milyen körítéssel adják elő.

Jelentem felemás érzéseket keltett bennem a rész.

Két ülés még szabad, a válogatás most kezdődik!

Egy részről imádtam, mert a rajongók reakciójából kiindulva Yvonne még hangsúlyosabban villantja formás lábait, a távkapcsolat remekének számító telefonos képkészítésnél is pózol ám rendesen, na meg mikor bajban van, akkor is a lábujjával sms-ezik Chuck-kal. Természetesen a kamera mindent alulról vesz, szegény szívem annyira dobogott, a fejemben meg tombolt a „Villantsál! Villantsál!” hangorkán. Morgan, Casey a régi, a Buy More örök és elpusztíthatatlan, ráadásul már előre is vetítik, hogy nagyobb szerepet szánnak neki a többi részben.

Az egyetlen, amit hiányoltam Chuck harci bemutatója. Sokan kritizálták, hogy nem illik Zachary-hez a harcos jelenet, főleg a harmadik évad végén lévő epikusnak alig nevezhető pofonosztásból kiindulva. Szerintem jól mutat, ahogy az Intersect precízen elkezd dolgozni. Most is látatlanba lenyomott tíz csávót, majd egyet kamera előtt megüt és elkezd jajgatni, hogy nincs ő ehhez hozzászokva. Na de kéééérem?!!! Szóval ha az Intersect az Intersect, akkor mutassuk meg a népnek, hogy miként ver le 10 orosz rosszfiút.

Az édesanya is végre formát ölt, bár még most sem tudnám megmondani melyik oldalon áll. Ezt jól kifundálták.

Összességében a háttéranyag ismerete nélkül igazán szórakoztató évadnyitót láthatunk, ha tudunk jó pár részletet, akkor is kapunk érdekes fordulatokat, az epizód előre vetíti a konfliktust, lényegében újra építeni fog az eddigi biztos pontokra, mint a Casey beszólások, Morgan ügyetlenkedés, de mintha Chuck valamivel érettebb lenne, Walker pedig még mindig gyönyörű.

Zárásnak pedig az epizód legnagyobb tanulsága: „You don’t mess with the Repo Man!! Not ever!!”

Ma epizódunkban Huntelar és JoeEnder lesz a főszereplő, na meg persze az áldozatunk Arch Devil, aki volt olyan kedves és segítette a Vackorok híres erejét.

Devil’s fall

Azt tudni kell, hogy a Vackor háza táján még hajnalban sincs pihenés. Bár nem égnek a fáklyák és a mécsesek, de számukra nincs is szükség ehhez fogható alantas megvilágításra. Csak rájuk kell pillantani és a fénylő aurájukra, ami csak úgy sugározza a folyamatos készenlétben állást, és a lélekenergia megszerzésére való törekvést. Arról nem is beszélve, hogy ha nagyon látni akarnának, akkor az ujjaik közé kis cikázó lángocskát idézhetnének, és megtalálnák a megfelelő utat anélkül, hogy valakit felébresszen pihentető alvásából.
De a legmélyebb álomból is képes felriasztani bárkit a hívogató éltető erő, s ez ma hajnalban sem volt másképpen.
A nap alig indult meg a magasba, de egyesek már a környező forrásokat járták, ahol nagy valószínűséggel védtelen, éppen falatozó végzeturakra lelhettek.
Itt volt például Huntelar. Aki mai történetünk főhőse.
Én speciel nem tudom megmondani mikor ébredhetett, de azt tudom róla, hogy ha Lélekenergiáról volt szó, akkor sokkalta kifinomultabb érzékekkel rendelkezett, mint a nem messze tőle éppen a tegnapi legnagyobb portyáját felemlítő Vendigo. Ez egy tény volt és ezt hamar el is fogadta a végzetúr.
Felnézett rá ő is, mivel olyan felszereléssel vetette bele magát a harcba, melyről sütött, hogy bárki megszerezhette magának. De ez is súlyos tévedés volt, mint sok annyi más, ha Vackorosról volt szó.
Huntelar más volt. Képzett. Nagyon képzett. De ezt a külsejéből, felszereléséből nem lehetett megállapítani. Pont itt követték el sokan a hibát, de ha megpillanthatták volna a láncinggel fedett alkarját tudhatnák, hogy ő Vackoros. Egyes rutinosabb férfiak és nők, akik már áldozatul estek a szövetség erejének tudták, hogy mikor érkezik meg egy veszedelmes ellenfél. A tartásunk más volt. Sokkalta másabb. Büszkén, délcegen, feszülő mellkassal kellett volna járnunk, és sokaknak dicsőíteni bajnokainkat, de mi ezt nem tettük. A medálok magukért beszélnek. Mi egy aurával rendelkezünk. Az összeszokottság, a családias hangulat és támogatás aurájával, ami mindennel végzetesebb erőt sugárzott a viselőiből.

A korai harmat helyét pár meginduló vortexvihar kelt életre, egy-egy állatot szétszaggatott, kitépve belőlük a lelküket, amiből ők is táplálkoztak. A keltett porfelhőt szelte át éppen az imént említett Végzetúr, aki három idomított társával egyetemben száguldott a kiszemelt célpont felé. Nem lehetett kiszúrni őket. A levegőben voltak. Huntelar egyik saját taktikája. Ő Santos társa hátán utazott, míg Dzsópityu Palika hátára szorult. Úgy repült a két állat, mint a sasok… tartással. A vihar szélei között szlalomoztak, kifinomult érzékükkel minden egyes veszélyforrást elkerültek, és érzékelésüknek köszönhetően a zavaró felhő között is átláttak, minden egyes potenciális célpontot be tudtak tájolni.
A felkelő nap és a porfelhő lehetett volna Huntelar áldozatának mentsvára. De elszámolta magát. Bármennyire is figyelmes volt, most nem volt esélye.
A napból kitörve fület sértő kiáltással érkezett meg a két repülő lény, de Arch már nem tehetett semmit. A halovány napnak bizonyuló kis körlap hirtelen növekedni kezdett, a hőmérséklet emelkedett, ahogy a szabadjára engedett lángtenger igéje nem törődve emberrel vagy állattal beterített egy nagy parcellát, pontosan az áldozattal a közepén. De nem bízta a véletlenre a győzelmet.
Ahogy már csak fél méter magasságban suhantak a tűzzel viaskodó felé Huntelar elrugaszkodott, és hagyta, hogy három társa befejezze, és kifeszítse a vesztes felet. Már érezte a tömény erőt, ami ott szunnyadt a lába előtt. Palika lefeszítette a lábakat, Santos a karokat, míg Pityu a mellvértet tépte le róla egy kisebb energialökettel. Arch bőre már izzott, és égett a perzselő hőségtől, de ez a kényszeredett végjáték kezdete volt csupán. A megmaradt lángok között került végre látótérbe a Vackoros.
Már nem beszélt. Szemei felakadtak, ahogy végre átadta magát az erőnek. Az állatok próbáltak lecsippenteni az energiából, de nem bírtak a féktelen tömeggel, ami körül ölelte a férfit. Egyre ritkábban és ritkábban vette a levegőt, míg végül egy pillanatra nem dobbant meg a szíve. A másodpercek teltek, mire ismét levegőt vett, és csak akkor tudatosult benne, hogy ő is a földön kötött ki. A megfeketedett homokot nézte, s arcán elégedett mosoly jelent meg.
- Grrrr!- Na igen. Pityu csak így tudta jelezni ha baj szagot érzett. Huntelar csak felpillantott, és már tudta. Túl közel van ez a vortexvihar.
- Induljunk.- Adta ki a parancsot, s mire Devil újra józanul tudta volna fogadni a szemei által rögzített képet, már csak egy fekete árnyat látott, amit elnyelt a sárgás, szürkés porfelhő.
Napfelkelte.

Már reggel volt. A Kristály szövetség erőteljes varázslatai szaggatták a falakat, de attól aki aludni akart az aludt. De hogy is aludhatott volna egy Vackoros is, mikor úgy izzott a karjukon pihenő tetoválás, mint amit frissen égettek a bőrbe.
Digo szemhéja is felpattant. Álmosan kezdett el nyújtózkodni, a testének szüksége volt pár percre, hogy újra tökéletes legyen az összetartó erő.
- Ő az Enyém!- Hallotta a tökéletes női hangot, mely egy szempillantás alatt betöltötte a fejét. Hogyan lehetne neki nemet mondani. Hogyan tudna valaki ezzel a tökéletes szépséggel ellenkezni? Senki. Az már biztos.
Talpra szökkent azért, és már nyúlt is az ágya mellett pihenő felszerelésére. Adott neki egy kis előnyt. JoeEndernek senki nem mond ellent. Ősanya védelmében állt, de tudta mindenki, hogy nincs szüksége védelemre. Digót is bármikor laposra verte az Arénában. De ez már egy másik történet és nem elvek. A Végzetúrnő rendelkezett egy olyan aurával mint Ősanyánk, volt benne valami olyan féktelen állatiasság, mint Varacskban, mégis annyira tökéletes nőiességgel szabadította meg a végzeturakat, hogy élvezet volt nézni. Pont erre készült Vendigo is.
Egy Vackoros nyomát csak Vackoros tudta követni, s ahogy könnyed kocogásban követte a távolodó társat úgy növekedett benne az izgalom. Mint mikor valaki egy premierfilmet kíván a moziban megnézni. Mindig kap egy kis infómorzsát, ami még jobban felhúzza, és még türelmetlenebbé teszi.

A kora reggeli viharnak már nyoma sem volt. A felperzselt homok is tovaszállt már, de Devil még mindig a környéken ólálkodott. Leguggolt hát az egyik nagyobb kőcsoportosulás mögé, onnan figyelte, ahogy a kecsesen szökkenő feketeség végzetes támadásra készül.
A pajzsot viselő keze lassan emelkedett meg, annyira tökéletesen időzített mindent, hogy a kis lidércgömbök egy kisebb fuvallatnak köszönhetően homokos aurával egyetemben közelítettek a célpont felé. S ahogy az első pár kis gömb elkezdte zsibbasztani a karokat, úgy csapott egyet a korbáccsal. Arch nyaka köré tekeredett a fegyver, s ahogy pár gömböt az arcába robbantott szét, úgy hullott térdre a végzetúr.
Digó csak ámult. Csodaszépen kivitelezett támadás volt. Ahogy lassan közeledett a férfi felé a nő, úgy növekedett a csábítás, hogy a zöld darabkupac elinduljon és közelebbről megcsodálja a falatozást. Nem bírt magával. Felpattant és pár nagyobb szökkenéssel már ott is termett.
A nő olyan aurával rendelkezett, ami szinte húzta magához Digót is… erről hallott már mende-mondákat, de így élőben még nagyobb volt a csábítás. Ő is adna most olyan eufórikus érzést, mint amilyet az a szerencsétlen, földön fekvő alak, de öreg varázsló barátja botjával akadályt képezett előtte, és mosolyogva rázta a fejét.
Devil ellenben eufórikus örömöt érzett, ahogy egyre csak fogyatkozott és fogyatkozott az ereje, míg a nő csak még jobban feszült. Digó oldalról nézte végig az egészet, de látni vélte, ahogy a mellvért szűkössé válik egy pár percre, aztán visszanyeri eredeti alakját. Nem mert a szemébe nézni, nem is kellene most itt lennie.
Mikor végre végzett vele elégedett szuszogás hagyta el a száját. Ahogy oldalra fordította csodaszép arcát, akkor szúrta ki a másik Vackorost. Nem lehetett leolvasni, milyen érzések tomboltak benne, Digó meg főleg nem is akart most megszólalni. Ellenben JoeEnder csak mosolygott, szemei ragyogtak, hisz megkapta, amit akar. Mindig megkapja. Megnyalta ajkait, vetett még egy pillantást a társára, majd tovább indult.
Digó csak akkor nézett fel rá, mikor elsétált mellette, s akkor is csak egy cinkos pillantást vélt látni a szépséges arcon. Ez a portya nem csak neki volt élmény.

Este volt már. Tökéletes vacsoraidő. Bár az egész napi falatozás után inkább csak csapra vertek egy nagyobb söröshordót és annak tartalmát fogyasztották. Nagyon jó hangulat volt. Huntelar épp a hajnali kis akciójáról mesélt, aztán jött Joe, majd ismét Huntelar vette át a szót.
- Nemrég megint ránéztem. Élvezetet volt nézni, ahogy félkómásan valami varázslatot próbál idézni. Mint akit megbabonáztak, annyira nem tudta hol is van. Lakmároztam belőle. Kétszer egy nap. Ilyen élményben sosem volt még részem.
- Nekem sem. - felelte Digó cinkosan, bekortyolta a maradék sörét és nyugovóra tért. Ez nem az ő napja volt, mégis úgy dőlt vízszintesbe, mint aki a lehető legnagyobb lélekenergiaforrásra talált rá.

Szabyg Végzetúr esete a Vackor szövetséggel avagy Digo's Hunt

A nap felé pillantott. Nem sokkal múlhatott még dél. Egyre jobban sürgeti őt az idő, jobb lesz megszaporázni a lépteket. Két állatának nem jelentett problémát tartani vele a tempót.
Minden kihalt volt. Több száz méterről ki lehetett szúrni, ha valaki egy másik végzeturat vagy végzetúrnőt szemelt ki áldozatul. Már pedig Vendigo nagyon is keresett valakit. Egyik mentora adta le a célpont adatait, és hogy merre keresse a nyomát.
Nem volt nehéz rátalálni a helyes ösvényre, a végzetúr minden egyes lépte lélekenergiára utalt. Úton útfélen összesorvadt állati tetemet hagyott maga után, ahogy gyűjtötte és gyűjtötte magába az éltető energiát.
Mély levegőt vett.
- Közel járunk.- Közölte, Orgling varázslója vállát megveregetve. Újra nekilendültek hát, hogy megmásszanak még egy dombot. Szinte érezni lehetett a növekvő energiát. Remélhetőleg nem előzte meg senki, és épp a megfelelő pillanatban kaphatja el a felelőtlen ellenfelet. Szándékosan nekitámadni egy Vackorosnak és szinte ájultra veretni magát nem jelentett mást, mint a harcból való kapitulációt több mint három órára. Szabad utat a vadászmezőkre. De azt elfelejtette, hogy a Vackorosok tetoválása több mint egy átlagos felirat. Olyanná tette a viselőjét, mint egy Lélekenergia detektor. Megérezték a nyomot és ha elkezdtek valakit követni akkor csak a vak szerencse menthette meg őket sorsuktól.
- A szél jó. Nagy falás!- Horkantott fel a Nerub király. Ahogy megkapta a beültetést, azóta sokkalta fogékonyabb, közlékenyebb és még elszántabb lett. Tökéletes triót alkottak, és már a többiek is a kennelben gyakorolnak, hogy hasznos részei legyenek a csapatnak. Idővel ők is megérezhetik a friss lélekenergiát, ami minden egyes csapással felperzseli a vérüket és még többet akarnak majd belőle. De ehhez még Digónak is gyakorolnia kell, fejlesztenie magát. Kordában kell őket tartani, nehogy a saját kárára lakmározzanak.

Felértek a domb tetejére. Szeme úgy pásztázta a tájat, mint valami letapogató, ami keresi az életjeleket. Voltak itt páran. Legtöbben az áldozat hordatársai. Lehet ezek arra várnak, hogy kiszívják, amit a társuk hagy. Vagy csak egyszerűen idióták.
A két idomított állat hangos üvöltéssel jelzett. Tudják csak meg ki érkezett ide. Tudják csak meg, hogy egy dicső Vackorossal állnak szemben. Már a tény, hogy eme szövetségbe tartozik valaki elég ahhoz, hogy egy kis félsz kerüljön a legvitézebb, legjobban felszereltek agyába is.
Arról nem is beszélve, hogy Digo végre szert tett a Gramadan Csontpálcára, amit akármilyen távolságból ki lehetett szúrni. Tökéletes fegyver volt. Tökéletes egy varázsló számára, és ez már előrevetítette a logikusan gondolkodó, és elővigyázatos végzetúrnőkben a sokkalta erősebb varázslat tényét is. Lehet persze, hogy nem az van a tarsolyában, de merje csak megpróbálni valaki.
Pajzsa a mellkasa elé került, a pálca fém része pedig hozzácsapódott a fémhez, ami iszonytató mennydörgésbe tört ki. Elrugaszkodott, és a domb tetejéről vetette bele magát a harcba.
A két társa az oldalai mentén rohantak, alig lemaradva tőle. A taktika egyszerű volt. Ő elsüti a varázslatot és a blokkolással próbálkozó ellenfélre rávetik magukat.

Sajnos páran úgy érezték, hogy felvehetik vele a versenyt, és az útjába tévedtek. Rozoga kardjuk erőtlenül lendült a magasba, de mire leértek volna már egy füstölgő varázslat nyoma tépte darabokra a mellvértjüket. Esélyük nem volt. Egy gyors fordulat az egyik pajzsáról levetődve, és egy varázslattal elintézett még egyet. Semmi potencia nem volt bennük, csak rosszkor voltak rossz helyen. De időt nyertek, hogy a Szabyg névvel megáldott végzetúr elsüthessen egy varázslatot. Kék, szétnyíló sugártömeg nézte ki célpontjának Vendigot.
- Momfordi…- Húzta össze magát a pajzsa mögé bújva, hogy minél jobban levédje felsőtestét. Az állatok behúztak elé, hogy a mágikus energia egy részét saját maguk által vezessék a földbe, így csak egy harmatosra sikeredetett, lélekenergiától átitatott sugár kapta el a férfi arcát. Iszonytatóan felpezsdítette a vérét.
Pont abban az állapotban sikerült megtalálni a végzeturat, mikor az, egy vadászatból nyert lélekenergiát próbálja feldolgozni. Ekkor gyengék, és ha túl sok időt töltenek vele, elfelejtik a vadászati paktumot, így a vég könnyen utoléri őket. Ezzel szemben ő mégis a harc mellett döntött és már rontott is rá.
- Szét!- Kiáltotta, utat engedve annak a feldolgozhatatlan energiatömegnek, ami gyülekezni kezdett a jobb kezében. Vállai darabjai lassan feszültek szét, az összetartó erő kisfeszültségű kisüléseket eredményezett, és ez csak fokozódott, ahogy közeledett a Csontpálca felé. Ekkor már tomboló porfelhő kelt életre és úgy remegett a föld, mint mikor egy vortexvihar tombol.
Egy mostanság elsajátított technika. Kritikus erőt szabadjára engedni, mely a hatalmas sebzést okozó thrax csapással azonnal végzetesnek bizonyulhat. Ráfeszített hát az izmaira, mire a pálca az elhúzódó pajzs mentén útnak indította az elsöprő erőt az éppen nekitámadó ellenfélnek.
Nem volt még biztos a siker, a két állat azonban a leérkezésük pillanatában máris ugrottak tovább, hogy befejezzék amit a mesterük elkezdett. Digo, áthasítva a pajzsával az ózonszagot csapott le, állcsúcson találva Szabygot, aki ettől, és a felsőtestét ért hatalmas csapásoktól végül térdre rogyott.
Ekkor foghatta fel végre valahára, hogy miért pont egy Vackorosba futott bele, aki ennyire kiszámította a támadás időpontját. A rutin, az összeszokás, a végtelen erőforrás, a sör és a sok finom étel tette a Vackor közösségét verhetetlenné.
A két állat a harc közben kiszabadult energiát próbálta magába tuszkolni, erősítve ezzel testüket, míg Vendigo csak az ajkait nyalta kéjesen. Teste egyre jobban engedett az energiának, a sok darabját összetartó erő engedni kezdett, részei a szélrózsa minden irányába indultak, így engedve utat a Lélekenergiának. A legjobb pillanatban jött, mikor az energia mértéke, és potenciálja a legnagyobb. Karjai kezdtek összehúzódni, teste még jobban és jobban feszült ettől, de a hordájának ajándékát darabokra hullott teste csak így tudta kezelni. A földre rogyott. Arcán elégedettség tükröződött, ahogy izmai visszanyerték eredeti alakjukat, a ruha ismét kellően tágas lett.
Talpra szökkent. A két állat már harcra készen állt és a feltámadó szélből próbáltak irányadó jelet találni. Eközben uruk csak a tetoválást figyelte. Az már izzott. Nem is tudni mikor változott meg a színe, lehet már a harc elején, vagy mikor megérezte az energia töménységét. Nem tudni. De Szabyg órái meg lettek számolva. Kezét nyújtotta a bukott felé, de az nagy nehezen felkelt és tovább indult. A paktum újra életbe lépett.
- Jobb lesz visszaindulni. A Kristály szövetség ismét ellenünk jött, segíteni kell a többieknek. A magunk sajátos módján.- Veregette meg a király vállát, majd velük együtt indult útnak.

Alig ért fel a domb tetejére, egy ismerős alak jelent meg. Őt sem lehetett összetéveszteni senkivel. Vackoros volt, nem is kétséges.
- Huntelar!- Ejtett meg egy mosolyt, nem is kellett mutatnia a tetoválást. - Adj neki egy kis előnyt. - Lépett el mellette és a kompániája mellett. Hosszú még a mai nap.

BBG. Browser Based Game.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb találmánya. Vagy már évtizedek óta van, csak én nem rendelkeztem még Internettel. Ebbe most inkább nem folyok bele, mert képes lennék erről is több oldalas elmélkedést írni. (Igény esetén megtörténhet.)

Manapság bizony tömve vagyunk böngészőben játszható játékokkal. Stratégiák, RPG-k, minden van, ami szem-szájnak ingere. Be kell valljam én anno nagyon durván toltam a Travian-t. Nagytakarítások közepette általában belefutok abba a kis füzetecskémbe, ahol a kis birodalmam volt felvázolva, összekötve az összes falum, beírva mennyi idő, mire átér a nyersanyag egyik helyről a másikra. Táblázatok ahol percre pontosan volt vezetve, mikor mi fog elkészülni. Szóval volt itt nagyüzemi munka. Azonban a gépi ellenfél beindításakor töröltettem magam, mert sikerült beosztani valami hajnali kettőre felügyelni. Jó kis elrettentés volt. Tanulva az esetből, kezdtem bele a Végzetúrba.

Gondoltam adok neki egy esélyt. Ennek már több mint egy éve.

A karaktergenerálásnál máris szembesülünk az első nagy döntésünkkel: milyen horda tagjai legyünk? Mind a négy egyedi bónuszokkal rendelkezik, így majdcsak testre lehet szabni a karaktereket. Vagyis egy alap irányt adhatunk saját fejlődésünknek. Idővel rá kell jönnünk, hogyha az elitbe akarunk tartozni, akkor egy irány követendő. Sajnos. Na de erről később.

Legenerált kis karakterünk felébred hát álmaiból, és elindul felfedezni azt az éledező világot, melyet egy ellenség jól tönkrevágott. A történet poénjait nem lövöm le, majd megteszik a készítők.

Be kell valljam, én imádom a jó történeteket. Ennek megfelelően folyamatosan követtem a Legenda menüpont alatt olvasható átvezetőket, melyet minden szintlépés után megkapunk. A történet mellett itt vezetik fel számunkra a folyamatosan nyíló lehetőségeket. Talán ez az, ami ténylegesen megfogott. Először alig van menüpont, alig van mit tenni, és én speciel egyáltalán nem bántam ezt. Bármikor is kezdjek bele egy játékba, az esetek többségében abba is hagyom, mert egyszerűen az elém táruló menütömeg teljesen megrémít, elfog a pánik, hogy most mit nyomjak, hova nyomjak, miért oda tegyek X-et és még folytathatnám napestig!

Nos, a Végzetúr szerencsére nem ilyen. Jó ideje már van egy Mesélőnk is az elején, aki elmagyarázza az alapvető funkciókat, így aki azon a kevés kis menün sem tudja átrágni magát egyedül, az egy kis extra juttatással kiegészítve kap gépi segítséget.

Ebben a világban három fizetőeszköz létezik: a lélekenergia (továbbiakban LE), és az őskő, valamint később a lélekgyémánt is. Az első mindenki számára elérhető, míg a másikért bizony a kezdeti kedvcsináló után súlyos forintokat kell kicsengetni. Az őskövekkel kell fizetnünk a Prémium csomagért, ami mostanra nagyon sok lehetőséget, könnyítést takar, valamint az igazán használható felszerelésért is ez lesz a fizetőeszközünk, lélekenergiával és/vagy lélekgyémántokkal kiegészülve. Az utolsó fizetőeszközünkhöz kalandozásaink során juthatunk hozzá.

Legfontosabb feladatunk ennek a bizonyos lélekenergiának a beszerzése. Ez tartja életben a karaktert, ez ad neki erőt, ettől szabadíthatjuk meg, ha megtámadjuk őket, megtalálható az élőlényekben, melyekre vadászhatunk, és kis kristályokban gyűjtve ezzel fizethetünk a Lélekkufárnál, aki bizony szintről szintre ellát a fejlődésünkhöz elengedhetetlen felszerelésekkel.

De mire is költhetjük el ezt a sok nyersanyagot? Először is ott vannak tulajdonságaink, melyek fejlesztésével vagyunk képesek az egymás elleni csatákban diadalmaskodni. Erő, támadás, védekezés, egészség, IQ, mágia, taumaturgia. Ezek által válhatunk bajnokokká. További, játékunkat segítő, gyorsító, erősítő fejlesztési területünk a szakértelmek. Több tucat van belőle, és szinte mindenre kihatnak. Érdemes nagyon odafigyelni rájuk, a nagyobb költekezés előtt utána olvasni, mert sok összefügg a többivel.

Lehetőségünk van állatok befogására, amiknek idomítási költségét, felszerelését szintén a fenti erőforrásokból kell finanszírozni. Ha jól építgetjük karakterünket, akár egy négyes fogat is lehet segítségünkre a harcok során.

Említettem már itt vadászatot, portyát, kalandozást.

A vadászataink során a világban megtalálható élőlényeket ejtünk el. PvE karakterek számára ez hozza a házra a legtöbb betevőt. Ahogy haladunk előre úgy rövidíthetjük le az egy vadászatra kiszabott időt, növelhetjük a kinyert lélekenergia mennyiségét, gyorsabban regenerálhatjuk vissza a vadászatra költhető cselekvéspontjaink számát.

A vadászatok egyik nagyon meglepő kiegészítése a kvíz. Ez egy kis extra marasztaló, mely során vadászataink mellé kapunk egy kérdést. Helyes válasz esetén 10%-kal több Lélekenergiához juthatunk, míg rontás esetén nem jár a bónusz. A kvíz kérdések számát mi is bővíthetjük: 100 helyes válaszonként lehetőségünk nyílik egy kérdés feltételére. Szinttől függően kapunk jutalmazást, vagy ha nem kívánunk élni a lehetőséggel, akkor lemondhatunk fele annyi LE jutalomért. A tapasztalok azt mutatják egy év után, hogy néha jobb a rövidebb utat választani. (Kérdésünket ugyanis egy tapasztalt moderátor véleményezi és vagy elfogadja, vagy nem.)

Portyázáskor a játékostársainkkal mérhetjük össze erőnket. Saját hordánk tagjaira nem támadhatunk jó ideig. (Később van rá mód, de információ hiányában nagyon sokan lemaradtunk erről). Természetesen harci szakértelmeinkkel tovább növelhetjük győzelmi esélyeinket, és a győzelemből adódó ellopott lélekenergia mennyiségét.

A kalandok egy újabb fejlesztésnek mondható. Lényegében mi magunk készíthetünk kalandokat egy editorral, különböző próbák elé állíthatjuk a játékost, és ha mindet sikerrel vette, akkor lélekgyémánt lesz a jutalma. Ami szintén erőforrásunk. Nagyon ötletes egy fejlesztés, hiszen más elvégzi azt a kreatív munkát, amire nekik nincsen idejük, vagy kapacitásuk. A részleteket balladai homály fedi.

Amiről még feltétlenül szeretnék írni, az a Szövetség.

Ez a nagy összefogást sugalló szó fedi el a máshol már jól bejáratot klánrendszert. Épületek tucatjait fejleszthetjük, az épületek kihatnak a karakterekre, többféle bónuszt adnak. Lehetőség nyílik epikus csaták megvívására a szövetségi társakkal, entitásokkal való csatákra, melyek a már legyőzött epikus ellenfelek legyengített változata, térkapuból hívhatunk elő förmedvényeket, melyekkel egy rendes PvP csatához hasonlóan kell megvívnunk. Jutalmunk lélekenergia és egyéb kiegészítők, mint a gyűrű és a nyaklánc.

Az idők során a játékos társadalom megtartása érdekében vezették be a bajnoki viadalokat, ahol egymás ellen vívhatunk meg kategorizálva, és egyenes kieséses versenyben a legjobb bajnoki medál tulajdonosa lesz. Nem kell részleteznem mekkora elismerés tud ez lenni egy ember számára. Voltak kisebb, nagyobb események, ahol a hordák fogtak össze különböző feladatok elvégzésében.

Tudom, a teljesség igénye nélkül tekintettem át a játékot, de hát valami meglepetésnek maradnia kell.

Azért vannak árnyoldalak is, amiket szerintem sugalltam is. A legnagyobb ilyen hiányosságnak mái napig az információk visszatartását tartjuk. Igen, királyi többes, mert nem csak az én véleményem. Sajnos bármennyi fejlesztést is tesznek bele, marad a „puding próbája az evés” változat. Ami elég bosszantó, hiszen ha több heti erőforrást fektetünk bele azért szeretnénk tudni, hogy milyen jutalmazás miatt tesszük. Sajnos ez a legkisebb fejlesztésekre is igaz, sokszor mi teszteljük le a hirtelenjében hozzáadott újdonságokat. Lassan elveszti a Végzetúr azt az egyszerű mégis összetett kinézetét, ami a kezdetekkor fogadja a játékost.  Ez egyik összefügg a másikkal, a másik az egyikkel, ezekre épül egy harmadik, majd vissza kettő padlógáz.

Végső értékelésem elmarad, a „puding próbája az evés” tétel miatt.

Azért is szerettem volna Nektek írni a Végzetúrról, mert bizony én kifogtam egy olyan Szövetséget, ahol hihetetlenül jól érzem magam. Nagyon sokat tanultam a játékról, változtattak az én amatőr gondolkodásmódomon, összejárunk bulizni, amikor együtt változtatunk a Józan gondolkodáson. Ja és nem utolsó sorban olyan történetek alapjai lettek, amiket szeretnék veletek megosztani.

Magam sem gondoltam volna, hogy valaha is létre fog ez jönni, de hát az idő csak telik és telik, az ember rájön, mennyire is szeret írni (az, hogy tud-e már más kérdés), így végül csak belekezdtem a saját kis blogomba.

Becses nevem Balázs Ferenc, semmi közöm sincsen a zenész bácsihoz, lesütött tekintettel merem csak bevallani, a munkásságát sem ismerem évre, dalra pontosan. Amúgy az Internet korszakában, mint az Y-generáció tagja Cadavre, vagy Vinny néven vagyok ismeretes. Jelenleg a 21. életévemet taposva keresem még mindig azt a pályát, amiben szeretnék elhelyezkedni. Jelenleg dolgozom, mellette programtervező-informatikusnak tanulok, és talán a legfontosabb: írok.

Azt, hogy milyen minőségben, majd megmondjátok Ti, kedves Olvasóim, ugyanis ezen blog lesz az a hely, ahova szintén publikálni szeretném munkásságomat. Természetesen ezek játékok körül fognak mozogni, mert ugye egyeseknek motivációt, egyedi gondolatokat ad valamilyen esemény egy-egy játékban. Emellett szeretnélek bevezetni titeket egy-két Facebook játékba, folyamatosan nyújtanék információt róluk, frissítéseikről, na és persze véleményezném is őket.

Remélem jó kis vitaindító bejegyzéseket tudok készíteni. Kérlek Titeket, ne tartsátok magatokban gondolataitokat, szükségem van az építő kritikára a történeteimnél, más nézőpontokra a véleményezéseimnél.

Jó olvasást!